Végre jó hír: száz millió forinthoz is hozzájuthatunk a kormány új intézkedésével

A program elsősorban a fiataloknak szól, de mindenki számára elérhető, aki nem rendelkezik saját ingatlannal.

A válságjóslatairól ismert közgazdász szerint 60 százalék esély van arra, hogy még 2013 előtt újabb világgazdasági recesszió következik be.
Nouriel Roubini kedden Londonban azt állította, hogy akár 2013 előtt is elérkezhet a világgazdasági válság mélypontja. Roubini többször beszélt gazdasági krízis lehetőségéről az utóbbi években, és 2008-ra vonatkozó jóslata valóban beigazolódott.
A válságjóslásról elhíresült közgazdász kifejtette: „Az amerikai gyengélkedő gazdaság, az euróövezet és az Egyesült Királyság problémái előrébb hozhatják az újabb mélypontot, ennek csúcspontja 2013, vagy akár korábbi időpont is lehet, de ez csak attól függ, hogy milyen politikai eszközök állnak még a kormányok rendelkezésére”.
Az egyes lapok által Dr. Doom gúnynévvel illetett Roubini szerint a recesszió bekövetkezésére 60 százalékos esély van. A professzor egyébként a jelenlegi helyzetben legszívesebben dollárba fektetné pénzét.